sobota 26. júna 2021

 

Évközi 13. vasárnap

2021, június 27.

 

A szentmisék rendje:

 

Jún.27. Évközi 13.vasárnap: 9.30 † Tirinda László, Etelka, Andor és Veronika

Jún.28. Hétfő:       17.00 † Juhász Pál és elhunyt családtagok

Jún.30. Szerda:    17.00 † Vincze Ágoston, neje Katalin, fiuk Gábor és lányuk Matild 

Júl..3.   Szombat:  17.00   Hálából (Szlovák nyelvű szentmise)

Júl.4.  Évközi 14.vasárnap: 8.00  † Tirinda Sándor, szülei és elhunyt családtagjai

 

 Ahogyan értesültetek Mons. Orosch János érsek úr, elhelyezte Salka László atyát Taksonyba (Matúškovo). Most vasárnap búcsúzik a Hosszú falusi hívektől.

Kedves Hosszú falusi hívek! Nyolc év gyorsan leperget, és itt van az ideje, hogy kisebb helyre mennyek, mivel ezt diktálja a korom és az egészségi állapotom is. Jól éreztem magam itt Hosszú falun. Szerettem ideje járni. Így is mondhatnám, hogy jól kijöttünk egymással. Köszönöm a sok imát, amivel segítettetek elsősorban betegségem alatt. Mindeninek szeretnék köszönetet mondani. Továbbra sem felétkezzünk meg egymásról, imáinkban gondoljunk egymásra és csak a szépre emlékezzünk.

Kérlek, hogy szeretettel fogadjátok utódomat is, és olyan szeretettel vegyétek körül, mint engemet is körülvettetek. Isten veletek! Dicsértessék a Jézus Krisztus.

streda 23. júna 2021

 

Évközi 12. vasárnap

2021 június 20

 

A szentmisék rendje:

 

Jún.20. Évközi 12.vasárnap: 9.30  Hálából

Jún.21. Hétfő:       17.00 † Poláček Rudolf

Jún.23. Szerda:    17.00 † Kollár Mária (halálának 1.évf.)

Jún.26. Szombat:  17.00  Szlovák nyelvű szentmise

Jún.27. Évközi 13.vasárnap: 9.30 † Tirinda László, Etelka, Andor és Veronika

https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/profile_mask2.png

 

pondelok 7. júna 2021

 

Évközi 10. vasárnap

 

  A szentmisék rendje:

 

Jún.6. Évközi 10.vasárnap/ Úrnapja: 10.00 † Kerék József és fia Péter

Jún.7.  Hétfő:        17.00 † Bíró István (halálának 1.évf.)

Jún.9.  Szerda:     17.00 † Simko Mihály, Etelka és lányuk Zoja

Jún.10.Csütörtök: 17.00 † Mészáros Pál, neje Olga, szülei Kovács József és Franciska, és nagynénje Juhász Margit

Jún.12.Szombat:  17.00 † Anna Odrášková,manž.Jozef a nevesta Tereza (szlovák)

Jún.13. Évközi 11.vasárnap: 9.30 † Mészáros Vince



 

nedeľa 30. mája 2021

 

Szentháromság vasárnapja

 

A Szentháromság hitünk legnagyobb titka. Értelmünk fel nem fogja, de szívünkhöz nagyon is közel van. Tisztelete pedig áthatja egész keresztény életünket. A három személyű egy Isten megvallásával lettünk keresztények: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kezdjük és fejezzük be minden imádságunkat. S keresztény életünk öröme és boldogsága, hogy az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek templomai vagyunk.

A szentmisék rendje:

 

Máj.30.Szentháromság vasárnapja: 9.30 Hálából

Máj.31. Hétfő:       17.00 † Takács János és szülei

Jún.2.  Szerda:     17.00 † Fótyi István, Puskás Ilona és szüleik

Jún.3. Csütörtök- Úrnapja: 18.00  Hálából

Jún.5. Szombat:    17.00  † Beran Miroslav (szlovák nyelvű szentmise)

Jún.6. Évközi 10.vasárnap/ Úrnapja: 10.00 † Kerék József és fia Péter

 

 

nedeľa 23. mája 2021

 

Pünkösdvasárnap

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének ünnepe. Az apostoloknak nagy szükségük volt arra, hogy a Szentlélek megerősítse őket. Az Egyháznak is a Szentlélek az erőforrása. Azért tudott a történelem folyamán és azért tud ma is megújulni. Jöjj el, Szentlélek Úristen, hiszen csak te vagy képes megújítani a világot.

A szentmisék rendje:

 

Máj.23. Pünkösdvasárnap: 9.30 +Babós Dezső

Máj.24. Hétfő:        18.00 +Botló Károly (halálának 1.évf.)

Máj.26. Szerda:     17.00 +Takács János, neje Viktória és szüleik

Máj,29. Szombat:  17.00  Hálából (magyar)

Máj.30. Szentháromság vasárnapja: 9.30 Hálából

 

Szentháromság vasárnapján van templomunk és egyházközségünk búcsúja.

 

 

sobota 15. mája 2021

 

Húsvét 7. vasárnapja

 

Urunk mennybemenetelének és a Szentlélek eljövetelének ünnepe közé esik Húsvét 7. vasárnapja. Az ég felé tekintünk, ahová Krisztus ment, és ahonnét a Szentlelket várjuk. Sokszor kell az örökkévalóságra gondolnunk, az örök élet hitét és reményét ápolnunk a lelkünkben.

 

A szentmisék rendje:

 

Máj.16. Húsvét 7.vasárnapja:   9.30 +Kocsis Teréz  (halálának 1.évf.)

Máj.17. Hétfő:        17.00 +Neubauer Julianna (temetési szentmise)  és férje József

Máj.19. Szerda:     18.00 +Benes László és nagyszülők

Máj.20. Csütörtök: 18.00 +Molnár Pál, fia Tamás és elhunyt családtagok

Máj,22. Szombat:  18.00  Elhunyt családtagok (Szlovák nyelvű szentmise)

Máj.23. Pünkösdvasárnap: 9.30 +Babós Dezső

 

sobota 8. mája 2021

 

Húsvét 6. vasárnapja

A szeretet a legnagyobb a világon. A hívő ember legboldogítóbb ismerete, hogy a ő a szeretet. Isten is azt értékeli bennünk, legjobban, ha szeretjük egymást. A szeretet adja meg cselekedeteink legfőbb értékét is. Aki igazán szeret, annak egyetlen cselekedete sem vész kárba.

A szentmisék rendje:

 

Máj.9.  Húsvét 6.vasárnapja:   9.30 +Čaniga Anna (halálának 1.évf.)

Máj.11. Kedd:       18.00  +Okenka István, neje Apollónia és elhunyt családtagok

Máj.12. Szerda:    18.00  Szlovák nyelvű szentmise

Máj.13. Áldozócsütörtök: 18.00 +Molnár Alajos, neje Mária és nagyszülők

Máj,15. Szombat: 18.00  +Okenka László, neje Anna és szüleik (magyar)

Máj.16. Húsvét 7.vasárnapja:   9.30 +Kocsis Teréz  (halálának 1.évf.)

 

sobota 1. mája 2021

 

Húsvét 5. vasárnapja

„Az Úr jósága virrasszon fölöttünk, őrizd meg kezünk munkáját!” (Zsolt 89, 17). Az Úr jósága virrasztott Saul fölött és nem engedte elveszni. Így lehetett belőle Szent Pál. Isten jósága virraszt a történelem évszázadain át, folytonosan árasztja ránk szeretetét. Különösen is gondoskodik azokról, akik a krisztusi szőlőtőhöz tartoznak. Segíti őket, hogy Krisztusban bőséges termést hozzanak.

 

A szentmisék rendje:

 

Máj.2. Húsvét 5.vasárnapja:  9.30 + Izsóf Vince és elhunyt családtagok

Máj.5. Szerda:     17.00  +Tóth György (temetési szentmise)

Máj.6. Csütörtök: 17.00  +Izsóf Éva   (temetési szentmise)

Máj.8. Szombat:  17.00  Szlovák nyelvű szentmise

Máj.9. Húsvét 6.vasárnapja:   9.30 +Čaniga Anna (halálának 1.évf.)

 

sobota 24. apríla 2021

 

Húsvét 4. vasárnapja

2021 április 25.

            Húsvét negyedik vasárnapja, a hivatások világnapja. Az emberiségnek szüksége van hivatott vezetőkre, ők a nyájnak a jó pásztorai. Imádkozzunk, hogy Isten adjon a világnak lelkiismeretes vezetőket, akik nem a romlás és a pusztulás, hanem az igazságosság és a béke útján vezetik a rájuk bízottakat. Különösen is imádkozzunk a papi hivatásokért, hogy papjaink Krisztus jó pásztori lelkületével gondoskodjanak a hívek üdvösségéről.

A szentmisék rendje:

 

Ápr.25. Húsvét 4. vasárnapja:  9.30 Hálából

Ápr.28. Szerda:     17.00  +Tirinda Mária (temetési szentmise)

Ápr.29. Csütörtök: 17.00  +Benko Éva (temetési szentmise)

Máj.1.   Szombat:  17.00  Szlovák nyelvű szentmise

Máj.2.   Húsvét 5. vasárnapja:  9.30 + Izsóf Vince és elhunyt családtagok

 

Örülünk, még ha korlátozott számban is, de négy hónap után újból részt vehetünk a szentmisén. Ez a mai vasárnap, jó pásztor vasárnapja, amikor is imádkozunk a papi és szerzetesi hivatásokért, és imáink mellett anyagilag is támogatjuk azokat, akik szemináriumokban készülnek hivatásukra. Az ő nevükben is köszönöm támogatásukat.

 

Húsvétra nem volt lehetőség szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulni a szentmisék előtt korábban jövök, hogy aki szeretne gyónni, lesz rá lehetősége.

 

sobota 17. apríla 2021

 

HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

            Az Ószövetség nagyjairól olvassuk a Bibliában: „Hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön… egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után” (Zsid 11, 13, 16). Isten megdicsőült Ábrahám, Izsák és Jákob életében, de különösképpen is megdicsőült Szent Fiának, Jézusnak feltámadásában. Neki köszönhetjük, hogy a mennyei haza örökösei lehetünk.

 

A szentmisék rendje:

Ápr.19. Hétfő:      17.00  +Farkas György (temetési szentmise)

Ápr.21. Szerda:   17.00  +Hvězda Zdenek (temetési szentmise)

Ápr.24. Szombat: 17.00  Szlovák nyelvű szentmise

Ápr.25. Húsvét 4.vasárnapja:  9.30 Hálából

 

            Hétfőtől, április 19-től, igaz korlátozott számban, de részt vehetünk a szentmiséken 15m2 egy fő lehet jelen. Ami annyit jelent, hogy minden második padban ketten ülhetnek a pad szélén és a következő pad pedig üres. Kell viselni szájmaszkot, dezinfikálni a kezeket. A szentmisénél nincs kézfogás. A szentáldozás kézre történik. Nem kell tesztre menni ahhoz, hogy rész vehessek a szentmisén.  Örüljünk, ennek a kevésnek is, hogy ujjból együtt ünnepelhessük a szentmisét.

 

Továbbra is felvagyunk mentve a szentmise részvétel alól.

 

Jövő vasárnap a Jó Pásztor vasárnapján gyűjtés lesz a papi szeminárium számára.

 

sobota 3. apríla 2021

 

HÚSVÉTVASÁRNAP

KRISZTUS FELTÁMADÁSA

 

                Isten feltámasztotta Fiát. A „gonosz és házasságtörő nemzedék” nem kapott más jelet, csak egyet, de egy nagyon lényeges jelet, Krisztus feltámadását. Teljesedett, amit az Úr mondott: „Amint Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében” (Mt 12, 40).

                A keleti keresztények így köszönnek Húsvétkor: „Feltámadt Krisztus! – Valóban feltámadt!” Kifejeződik ebben is a küldetéstudat: Az örömhírt tovább kell adni. Hirdetni kell, hogy Jézus él, s Jézus az élők és holtak bírája.

                Aki a feltámadt Krisztushoz tartozik, annak az odafönt valókat kell keresnie és nem a földieket.

                Sajnos ebben az évben sem tudjuk közösen templomunkban megünnepelni Krisztus győzelmét a bűn és a halál fölött. Lélekben, imában legyünk kapcsolatban egymással. Mindnyájatoknak kívánom, hogy a Föltámadt Krisztus öröme, békéje töltsön el benneteket.

                Reménykedünk, hogy nemsokára személyesen is találkozunk.

                Dicsértessék a Jézus Krisztus!

sobota 20. marca 2021

 

Nagyböjt 5. vasárnapja

 

                Sok emberről lehetne mintázni a helytelen önszeretet szobrát. Sasszemmel nézik az érvényesülés, a gazdagodás lehetőségeit, lecsapnak mindenre, amiből előnyük származhat. Csak lemondani, alkalmazkodni, adni nem tudnak. Ügyesnek, gazdagnak látszanak, valójában azonban nagyon is szegények. Sajnálatra méltóan üres az életük. Viszont örvendetesen gazdagabbá válik azok élete, akik Krisztusért feláldozzák önmagukat.

                Jeremiás próféta által üzeni az Úr: az emberi szívekbe írom majd be törvényemet. Ez a belső törvény nemcsak megismerteti velünk Isten akaratát, hanem erőt is ad annak teljesítésére.

                Jézus azért jött, hogy annak akaratát teljesítse, aki őt küldte. Engedelmes volt egészen a kereszthalálig, és üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskedtek neki.

                A búzaszemnek el kell halnia, hogy sokszoros termést hozzon. Ugyanígy Jézus kereszthalálából is új élet fakad. Nekünk is készen kell lennünk arra, hogy Jézusért elveszítsük életünket. Így remélhetjük ugyanis, hogy elnyerjük az örök üdvösséget.

                Közeledünk a Húsvéti ünnepekhez. Egyelőre úgy tűnik, hogy templomaink belesznek zárva, pontosabban, nem lehet nyilvános Istentiszteleteket tartani. Bízzunk, hátha valami megváltozik. Mindenképpen törekedjünk az őszinte bűnbánatra, az imaéletre, és továbbra is figyelemmel kísérni a szentmiséket a rádió, televízió, internet segítségével. Ha valaki szeretne szentgyónáshoz, szentáldozáshoz járulni, felhívhat telefonon és megbeszéljük a találkozás lehetőségét.

nedeľa 14. marca 2021

 

Nagyböjt 4. vasárnapja

2021, március 14.

 

                Az éj leple alatt nemcsak a gonoszság működik, hanem az éj csendjében munkálkodhat a kegyelem is. A hosszú éjszakában nemcsak bűnbandák szervezkednek, hogy bűntetteket hajtsanak végre, hanem imádkozni, elmélkedni és megtérni is lehet. Az éjszaka Istenhez is elvezetheti az embert. Ahogy Nikodémus esetében is történt.

                Ezt a mai vasárnapot örvendetes vasárnapnak is nevezzük. Kérdezzük, mi ennek az örömnek az oka. Isten szeretete. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

                Isten szeretetére nekünk is válaszolnunk kell, méghozzá úgy, hogy, befogadjuk az ő szeretetét, és ezzel a szeretettel szeressük Istent és embertársainkat.

                Ellehet mondani, hogy a böjt kellős közepén vagyunk. Templomaink még mindig bevannak zárva, de szívünket nem szabad bezárni Isten előtt. Azt, hogy templomaink nyitva lehessenek, az nem annyira tőlünk függ, de hogy szívünk temploma nyitva legyen Istennek, az elsősorban tőlünk függ. Ne feledjük nyitva tartani szívünket, imádsággal, böjttel, alamizsnával, szentírás olvasással. Figyeljük a szentmiséket is a tömegtájékoztató eszközökön keresztül.

                Továbbra is reménnyel tekintsünk előre, hogy visszatérünk templomainkba, úgy ahogyan a választott nép is visszatért a fogságból Jeruzsálembe és újra építhette a lerombolt templomot és a várost.

Mindenkinek kívánok áldott böjti napokat. Imáimban gondolok rátok, és ti is gondoljatok rám. Dicsértessék a Jézus Krisztus.

piatok 5. marca 2021

 

Nagyböjt 3. vasárnapja

 

            „Az Úr arra vár, hogy irgalmazzon nektek... Az Úr a te tanítód“ (Iz 30, 18.20). Istenünk, Atyánk a templomban vár bennünket. Tanít, táplál, megbocsát. Isten ellen vétkezik, aki megszentségteleníti a templomot. Krisztus nem engedte meg, hogy az alkudozás és az üzletelés hangja háttérbe szorítsa az imádságot.

            A tízparancsolat, amelyről szó esik a vasárnapi első olvasmányban az Isten atyai szívének ajándéka. Min szülő a gyermekét, úgy véd bennünket. Parancsainak tilalmával segít, hogy boldog legyen az életünk.

            Szent Pál apostol a szentleckében kifejezi az az igazságot, hogy számára „Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége”.

            Jézus a Jeruzsálemi templomban kijelentette: testének lerombolt templomát majd újra felépíti. Az apostolok Jézus feltámadása után vissza is emlékeztek erre.

            Továbbra sem változott semmi, érvényben van mindaz, ami eddig volt. Ha valakinek szüksége volna lelki segítségre, szent gyónásra, szentáldozásra, vagy másra, tessék szólni.

sobota 27. februára 2021

 

Nagyböjt 2. vasárnapja

 

            Az istenélmények, a jelenések nagy hatással voltak az Ószövetség embereire, Ábrahámra, Mózesre és a prófétákra. A csodálatos színeváltozás az apostolok lelkében erősítette meg a hitet. Ez a dicsőség vár mindazokra, akik, hűségesek Jézushoz és vele hordozzák keresztjüket.

A mai szentmise első olvasmány említést tesz Ábrahámra, aki kész lett volna a legnagyobb áldozatra, fiának a feláldozására is. Isten azonban ájt parancsolt, látva Ábrahám szeretetét. Így Ábrahám nagy élményben részesült, amely még erősebbé tette.

Jézus három tanítványa Péter, Jakab és János szintén nagy lelki élményben részesült. Egy pillanatra meglátták Jézust az ő dicsőségében, ami erőt adott nekik a rájuk váró nehéz pillanatokra.

Nekünk is szükségünk van ilyen lelki élményekre, amelyeket szerezhetünk imánál, szent írás olvasásánál, szentmisénél, sok féle eseménynél,, hogy keresztényként tudjunk élni.

Sajnos továbbra sincs lehetőségünk találkozni a templomban a szentmisénél a szentgyónásnál és további szentségek kiszolgáltatásánál.  Imádkozzunk a pandémia elmúlásáért, hogy mihamarább mehessünk Isten házába. A lelki életről továbbra sem feledkezzünk meg. Imáimban gondolok rátok. A korai találkozás reményében írom e sorokat.

sobota 20. februára 2021

 

NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA

 

Kár, hogy rohanó világunkban eléggé elsikkadnak a szent idők. Az tud igazán ünnepelni, aki felkészült egy-egy ünnepre. Húsvétra a nagyböjt készít fel bennünket. Illik, hogy szerényebben éljünk, több önmegtagadást végezzünk. Illik, hogy felnézzünk a keresztfára, hogy bűnbánatot tartsunk, s ezáltal tökéletesedjék szeretetünk.

Hamvazószerdával megkezdődőt a böjti időszak. Krisztus mindjárt az elején buzdít: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. A megtérés kerül előtérbe. Elfordulni a bűntől és Istenhez fordulni. Jézus ajánlja a vallásos cselekedetek közül az imádságot, a böjtöt és az alamizsnát. Ezek a cselekedetek segíthetnek az Istenhez való fordulásba, ha törekszünk a szívünket is bekapcsolni ezekbe a cselekedetekbe. Kívánom mindnyájatoknak, hogy ez az időszak legyen az Istenhez való fordulás időszaka.

Sajnos továbbra sincs lehetőségünk találkozni a szentmisénél. Imádkozzunk egymásért és a járvány megszűnéséért. Gondoljunk megholtjainkra is.

nedeľa 14. februára 2021

 

Évközi 6. vasárnap

 

Az ókori betegségek között különleges helyet foglal el a lepra. Egészségügyi szempontból az elkülönítés természetes, sőt törvényszerű volt. Sajnos, megvetés is társult hozzá, mintha a beteg tehetne betegségéről. Izajás átvitt értelemben szól róla: „Olyanok lettünk mind, mint a tisztátalan, és igaz voltunk, akár a beszennyezett ruha”. És ez legalább olyan baj, mint a testi tisztátalanság!

Február 17-e Hamvazószerda, böjtnek a kezdete. Ez a nap szigorú böjti nap. 14 éves kortól tartózkodunk a húseledeltől. 18 éves kortól 60 éves korig csak egyszer lakunk jól és két ízben kevesebbet fogyasztunk. 0 éven felülieteknek csak a hústó kell tartózkodni.

Böjtben szoktuk végezni a keresztúti ájtatosságot. Mivel a nyilvános istentiszteletek továbbra is be vannak tiltva, ajánlatos, hogy odahaza végezzük.

A böjti időszak legyen az Istenhez való fordulás ideje. Bízzunk, és imádkozzunk, a koronavírus megszűnéséért, hogy mihamarább járulhassunk szentmisére, szent áldozáshoz, szent gyónáshoz.

piatok 5. februára 2021

 

Évközi 5. vasárnap

2021 február 7

            Az életet Isten ajándékozza az embernek, kegyelmével kíséri, de az embernek tartalommal kell megtöltenie. Az értelmes ember útja fölfelé visz” (Péld 15, 24). Az idő mindenki fölött eljár, de nem mindegy, hogy ki-ki milyen életre tekint vissza.

 

            Az Istenfélő, de egyben szenvedő Jóbról szól a vasárnapi szentmise első olvasmánya. Jóbot sok szenvedés érte. Nemcsak arról beszél, hogy hogyan érezte magát, de arról is, hogy hogyan tudott ezzel megbirkózni. Példát add arról, hogyan kell leküzdeni a nehézségeket. Nyitott kapcsolatot kell építeni az Istennel. Az ő példája nagyon aktuális a mai Covid időkben.

            Továbbra is bizonytalan, hogy mikor lesznek nyilvános szentmisék. Úgy ahogyan Jób mi is a nehéz körülményekben is építsük a kapcsolatot Istennel. Szakítsunk időt az imára a szentírás olvasására. Hallgassuk vagy nézzük a katolikus médiákat, próbáljuk ilyen módon is építeni a kapcsolatot az Istennel, erősíteni hitünket. Ahogyan vigyázunk testünk egészségére, vigyázzunk lelkünk egészségére is.

            Egymásért is imádkozzunk, hogy ezt a Covid helyzetet egészségesen átéljük. 

                                            Dicsértessék a Jézus Krisztus!